Minden embernek megvannak a maga félelmei, kinek több, kinek kevesebb. Tény, hogy vannak és küzdünk velük. Szokták mondani, a félelem legjobb legyőzése, ha belemész. Hát így voltam én is az egyikkel.

Csónakban egyszer ültem a Mosoni- Dunán, még anno 1800-ban, kamaszkorom idején. Akkor megfogadtam, soha többet… Inog, félelmetes, kicsi, bármikor vízbe eshetek, és különben is a vízben ki tudja milyen Loch Ness-i szörnyek élnek….

Egy kedves barátnőmnél töltöttem egy hosszúhétvégét a Balaton parton, Örvényesben. Imádom ezt a helyet. A nyugalom szigete. Mindig hálás vagyok, amikor jöhetek hozzájuk.

Barátnőm férje az első nap délután megkérdezte van e kedvem csónakázni. A naplemente gyönyörű a Balaton vízfelszínéről nézve. Barátnőm egyből helyeselt, hogy ez így van. Szuper ötlet! A Balaton, a naplemente, csodás külön is, de együtt biztos varázslatos élmény lehet. Kedvem lenne, de nem annyira szeretem a csónakot vagy lehet ő nem szeret engem, mindenesetre nem vagyunk jóban 🙂  Jaaa, de ez nagy csónak és nagyon biztonságos és egyébként most vett egy kis villanymotort, ami helyettesíti az evezőt. Gondoltam baj nem lehet. Végül is ő balatoni gyerek, egész életében csónakázott. A nagy csónak számomra azt jelenti, hogy legalább egy tucatnyi ember belefér, tehát nem imbolyog, biztonságos és akár tengerre is lehetne vele szállni… Naplemente, imádom, a Balatont szintén. Mentőmellényt viszünk, úszni valamennyire tudok. Hát jó, menjünk. Nagyon izgatottan vártam. Azért biztonság kedvéért elköszöntem gyermekemtől és Dóri barátnőmtől, elmondtam nekik, hogy szerettem őket, fontos hogy tudják 😀

A kis csónak kikötő szépséges, a sok csónak egymás mellett sorakozva, lazán ringatózik a vízen. De hol van az ő csónakjuk? Vadul kerestem a NAGY csónakot….  nem találtam. Csak kis csónakok, inkább ladik elnevezéssel élnék, ami kisebb, mint egy csónak, legalábbis számomra.

Íme a NAGY csónak…
Lefagyva álltam a keskeny stégen és figyeltem, ahogy barátnőm és férje ki – be ugrál a csónakból és pakolják bele a sok mindent amire szükségünk lehet. Ezt hogy csinálják? Hogy tudnak akkorát lépni? Hogy mondom meg, nem merek belépni ebbe a számomra mini csónakba? Egyre jobban remegett a lábam. Egyre élénkebb lett az egyetlen csónakázásom emléke. Magam előtt láttam a Duna vizét, éreztem az akkor átélt félelmeimet… Hogy jövök ki ebből? Vajon észre vennék, ha csak úgy lelépnék?

Eljött az idő, barátnőm nyújtja a kezét – gyere lépj be, úgy ahogy mi. Kitaláltam én mindent. Messze van, nem tudok akkorát lépni… meg mi van, ha nem bír el a csónak, elsüllyed, tönkreteszem… meg egyébként is romantikázzatok együtt naplementét nézve… Nem jött be egyik sem. Tíz percig totyorogtam, közben az óriási matek és fizika tudásommal próbáltam kisakkozni mekkorát kellene lépnem méterben, hogy tuti a csónakba érkezzek. A távolság egyre óriásibb lett, a csónak pedig egyre kisebb. A lábam jobban remegett, és semmi más vágyam nem volt abban a pillanatban, mint visszamenni ahhoz a ponthoz, amikor igent mondtam és nem-re változtatni a döntésem.

Gyere, minden rendben lesz – hallom. Hát jó, nincs más hátra mint előre, végülis egyszer élünk. Különben is, soha nem fogom megtudni milyen csónakból naplementét nézni, ha most nem lépek. Maximum vizes leszek. És léptem egy nagyot. Első akadály legyőzve. Jajj de imbolyog, le kellene ülnöm. Pár pillanat, döntöttem és leültem vigyázba. Most már bent vagyok és biztonságban. A csónak elbír hármunkat, akár indulhatunk is. Na de hogy fogok kiszállni, ha a beszállás ennyire félelmetes volt? Gyorsan megbeszéltem magammal, annak még nincs itt az ideje, azon ráérek akkor aggódni, amikor meg kell tenni.

Elindultunk. A víz tükörsima, a nap kezd lemenni, a táj gyönyörű. A tájat bambulva teljes nyugalomban üldögéltem, mígnem barátnőm felállt a kis csónakban és elkezdett ide – oda lépkedni a legnagyobb természetességgel. A csónak imbolygott, én vadul kapaszkodtam. Hol van a mentőmellény??? Azonnal elkértem és szorosan magamhoz húztam. Jaj de jó, van rajta síp is. Jó célt fog szolgálni, ha pont leszáll a köd, aminek jelen pillanatban nulla az esélye, de hátha hirtelen változik minden. Barátnőm gyorsan leült, miután észrevette riadt tekintetem.

A naplemente látványa teljesen elvarázsolt, még azt is elfelejtettem pár percre, hogy csónakban ülök. A motor halkan zúgott, nyugalom, csend. Meddig bírja ez a kis motor?  Barátnőm férje teljes lelki nyugalommal válaszol, hogy nem tudja, most próbálja először. Tökéletes… most már biztos a Balaton közepén ragadunk. A nap megy le, nemsokára sötét, a motor tuti megáll… No para.. van evezőnk, igaz sose eveztem, de az buli lehet.
A kis csónak külső fa burkolatán láttam pár laza, épp leeső félben lévő darabot. Nem fog szétesni a csónak? Ááááá, itt-ott válik le a széle, de minden oké vele, ne aggódjak – nyugtatott barátnőm férje. Azért újra kezembe vettem a rikító narancssárga mentő mellényt, mert annak van sípja is. Biztos, ami biztos, jó ha nálam van. Tovább gyönyörködtem a naplementében, és a Sajkodi öbölben. Közben megbeszéltem magammal, nem teszek fel több kérdést, mert tuti önként ugrok a Balatonba. 

Megnyugodtam, és csak élveztem a varázslatot, amit a természet elém tárt. Semmi baj nem lehet, csakis akkor, ha továbbra is gyártom a félelmeimet, amik egyetlenegy tapasztalásból származnak. Kicseréltem gyorsan a gondolataimat. Félelmek helyett, csak a pillanat szépségeire koncentráltam. Másfél óra csodát kaptam cserébe. Már az sem érdekelt, ha barátnőm felállt a csónakban, és az imbolygott.

Visszatérve a kikötőbe, már bátrabban szálltam ki a csónakból. Na nem mondom, hogy legközelebb már ki-be ugrálok csomagokkal a kezemben, de biztos nem fogok 10 percet toporogni, mit is tegyek.

Összegezve: tényleg igaz a nagyok mondása, csak akkor tudod leküzdeni a félelmeidet, ha belemész. Lehet elsőre nem lesz 100%-os, de az biztos, hogy oldódni fog a félelem a pozitív tapasztalat miatt. A közben gyártott félelmeket jó azonnal leállítani, és csak az adott pillanatra figyelni. Ha beletekerjük magunkat a gyártott új félelmeinkbe, akkor a csodát – a pillanat csodáját vesszük el magunktól. Persze teljesen feleslegesen.
Visszatekintve, a félelmeim eltörpülnek ahhoz képest, amit átéltem, láttam, éreztem. Megérte beszállni a csónakba, még akkor is, ha kívülről egy remegő térdű rinyagépnek tűntem.
A látvány magáért beszél 🙂 

Gutori Annamária

Gutori Annamária

Random bio.

Leave a Reply