Lélekmorzsák

Elég!!!

By július 4, 2017 No Comments

Mikor van az a pont amikor ELÉG? Mikor van itt az ideje a határok meghúzásának? Miért engedjük meg azt, hogy átgázoljanak rajtunk, hogy kihasználjanak bennünket?

Mi az a pont amikor azt mondod elég? Mikor jön el a pillanat amikor értékelni kezdi magát az ember? Minden szinten…

Kihasználnak? Rugdosnak? Bármit megtehetnek velünk? Igen!! Mindaddig amíg hagyjuk… rajtunk múlik minden…
Bele megyünk olyan szituációkba ami nem jó, ami már szinte megalázó, amivel bele kerülünk egy ördögi körbe mert a megfelelés csapdája gúzsba köt.
Nem is értjük a miértjét. Talán a félelem, talán  a “jól kell viselkednem” hajt. Mindent meg kell tenni azért is, hogy a társadalmi elvárások normáinak megfeleljünk. Útközben pedig jól elhagyjuk önmagunkat, már azt sem tudjuk kik vagyunk valójában.

Kik vagyunk valójában?

Az álarcok tengere miatt már nem találjuk azt a lelket aki valójában vagyunk…Csak megszokásból reagálunk dolgokra, csak használjuk a már jól bevált mondatokat, mert megszoktuk. Mindeközben lelkünk belülről sikít.. neeeee… ez nem jó.. Jönnek a leckék sorban a jó öreg élet nevezetű tanítótól mi pedig sorban kapjuk az egyes osztályzatokat, mert a reakció nem megfelelő. A lelkünknek nem megfelelő.
ELÉG… és ELEGEM van… De miből is? Vagy kiből?
Csak hagyjuk magunkat, csak adunk vég nélkül. Fizikai síkon mert kérnek, és mi odaadjuk akár az utolsót is. Segítünk, mert KELL. Odafigyelünk, meghallgatunk, válaszolunk, hagyjuk, hogy bántsanak. Vég nélkül tűrünk, bármilyen pofont kibírunk… Mert ezt tanultuk, ezek a berögződéseink. Még a sárba döngölést is hagyjuk sokszor.
Azonban eljön az a pont, amikor megálljt parancsolsz magadnak. Mert nem jó, mert fáj, mert ELÉG. Itt lehet határvonalakat húzni. Ami nehéz, mert mit gondolnak majd rólunk ha nemet mondunk, vagy épp elhajolunk a következő pofon elől, vagy egyszerűen nem reagálunk. Elengedünk régi szokásokat, berögződéseket és szimplán azt tesszük amitől jól érezzük magunkat. Ez hogy lehet? Mi van ha a másik megsértődik? Megbuktál! Már a gondolattól is. Nem arról van szó, hogy átgázoljunk másokon, szó nincs erről. Szimplán saját magunk kezdjük előtérbe helyezni, és hallgatunk lelkünk “sikításaira”. Mert a lélek mindig tudja mi a jó, csak elfelejtünk odafigyelni rá vagy pusztán elveszünk az elvárások tengerében…

Legyen néha elég… csak kezdjük el… Mit is? Tisztelni, szeretni magunkat annyira, hogy egyszer helyezzük már magunkat – a lelkünket – előtérbe. Halljuk meg sikításait, azt ami nem jó és kezdjünk másképp reagálni. Az első NEM nehéz, majd beledöglöttem én is. Tele voltam félelemmel, “mi van ha”-val… de kimondtam remegő térddel és összeszorult gyomorral… és mi lett? Hááát még mindig világ a világ és a Föld sem az ellenkező irányba forog. Persze ez nem fog tetszeni mindenkinek, ezen kár is gondolkozni. Ahogy elkezded lelked figyelembe venni, önmagad, az igazi önvalód előtérbe helyezni, kiállni magadért, elkezdesz erősödni belül. Vagyis elkezd az önbizalmad növekedni. Egyre jobban fogod tudni mi a jó, nem fogsz akarni megfelelni, egyre kevesebb álarcod lesz és egyre kevesebb lesz az a szó a minden napjaidban, hogy:

“ELÉG…”

Még folytatom…

Gutori Annamária

Gutori Annamária

Random bio.